Mikor haza értünk a nagy vásárlásból, anya meleg kakaóval fogadott minket. Leültünk az asztalhoz, a barna folyadékot iszogatva.
- Milyen volt a napotok? – kérdezte anya, miközben ő is elhelyezkedett egy széken. Kissé mérgesen néztem rá, tudatva vele, hogy ezt nem kellett volna megkérdeznie a reggeli miatt. Ránk nyitott, pedig végre érezhettem volna, hogy milyen Hoseokkal józanon! Az lett volna az első normális alkalmunk, erre a drágalátos édesanyám benyitott...
- Jaj, Jimin! Ne nézz így rám! – anya felnevetett. Nagyot sóhajtottam, hogy elmondhassam, mit is csináltunk ma párommal.
- Nagyon hideg volt kint. Ráadásul a plázában egy kis időre ketté váltunk, ami szörnyű volt – bújtam hozzá Hoseokhoz, mint egy kiskutya, aki ragaszkodik a gazdájához. Jobban bele gondolva... Az is voltam Hoseok számára. Egy édes kiskutya, akivel törődnie kell, minden egyes percben. Összekulcsolta az ujjainkat, amit egy nagy mosollyal az arcán tett. Mindig mosolyog, ami engem is boldoggá tesz. Jungkookkal sosem voltam ennyire boldog, legyen szó bármiről.
- Az eltudom képzelni, hogy a félős kis Park Jiminnek ez mennyire iszonyatos lehetett – édesanyám hangosan felnevetett, összecsapva tenyereit. Hoseok belekuncogott a poharába, én pedig... Én csak ültem ott, mint egy kalap szar. Hyungom a hajamba túrt, mire csillogó szemeimmel ránéztem. Elmosolyodott, majd az ajkaimra hajolva egy gyengéd csókot lehelt azokra.
- Olyan aranyosak vagytok! – felálltam az asztaltól, a csapba rakva az üres bögrémet, amiben anya adta a kakaót. Hoseok hyung is így tett, és már indultunk is a szobámba. A nyugalom forrásába beérve kiterültem az ágyon.
- Szerinted mi lesz, ha haza értünk? – csengett szerelmem gyönyörű hangja a szobámban. Halkan becsukta a barna falapot, majd mellém feküdt a pihe-puha, fehér lepedővel leterített ágyra. Egy sóhajt eresztettem ki ajkaimon a kérdése hallatára.
- Fogalmam sincs. Félek egy cseppet a reakciójuktól – hajtottam fejem mellkasára, a szívverését hallgatva. Tincseimmel kezdett játszadozni.
- Én is. De túl tesszük magunkat rajta. Téged sokkal jobban szeretlek, mint Taehyungot, vagy akárki mást. Elloptad a szívem, Park Jimin – fordított hirtelen maga alá. Felkuncogtam, és ajkaira tapadtam. Hoseok bele tépett hajamba, miközben lábaim közé térdelt, és új férkőzött be nyelvével a számba. Hajánál fogva még közelebb húztam magamhoz felhevült testét.
- Bűnös vagy, Jimin – nyalt végig nyakamon, amit egy nagyon nagy nyögéssel díjaztam.
- Akkor büntessen meg, rendőr úr – huncutan haraptam ajkaimba, mélyen Hoseok szemeibe nézve. Helyeslően bólintott egyet, és a büntetésem végrehajtásába kezdett.
