Trouble Maker 4. rész

A késő esti órákban mentem el fürdeni, majd gyorsan bevetettem magam ágyamba. Jungkook még mindig nincs itthon, szóval biztos jó estéjük lehet. De most komolyan, Jungkooknak miért nem kellek már? Mit vétettem ellene? Én mindig hűséges voltam, mindent meg adtam neki, ráadásul még a saját jólétemnél is többet számított. Mikor lecsuktam pillám, nyitódott az ajtó. Jungkook befeküdt mellém az ágyba, és nagyot sóhajtott. Felé fordultam, mélyen szemeibe nézve.
- Milyen volt? – suttogtam keservesen. Jungkook szusszantott egyet.
- Jó volt. Nagyon – mosolyodott el végül. Tudtam, mire gondol.
- Értem. Holnap akkor e—

- Nem tudok – vágott szavamba. – Taehyunggal megyek, mert neki vonatoznia kell, meg ilyenek – mosolygott. Taehyungban mi jobb? Erre tudni szeretném a választ, de nem merem megkérdezni.
- Én azt tökre megértem, de nem akarsz, egyszer mondjuk a pároddal lenni? – túrtam idegesen hajamba. Kookie nyelt egyet.
- Sajnálom, de már megígértem.
- Rendben, akkor megyek Hoseokkal – fordultam el megsértődve. Jungkook fura vinnyogást adva felült az ágyon.
- Megcsalsz?! – kérdezte félhangosan. Nem mondhatom el. Arra kell várnom, hogy Ő valljon be mindent.
- Nem. Soha nem tennék olyat – hazudtam.
- Akkor?
- Bazdmeg, Jungkook! Nem fogok egyedül menni! Te csak foglalkozz Taehyunggal, engem most hagyj! – álltam fel. Én ezt nem bírom. Még neki áll feljebb, amikor Ő már lassan egy hónapja csal. Kimentem inkább a nappaliba aludni, viszont a kanapén egy ismerős buksi nézte a tévét.
- Hát te? – ültem le Hoseok mellé. Felsóhajtott, én pedig nyeltem egyet.
- Összevesztünk – rántott vállat.
- Hát az remek, mert mi is – férkőztem be Hobi paplanja alá, aki készségesen fogadott, és derekamnál fogva magához ölelt.
- Min vesztetek össze? – kérdezte.
- A holnapi napon.
- Mi is – nyomta ki a tévét, így nagyon sötét lett. Fejem nyakába fúrtam, és beszívtam kellemes illatát.

Reggel a többiek veszekedésére ébredtem fel. Már egyedül feküdtem a kanapén, ami szerencse. Felültem, és körbe néztem. Lábamnál Jin ült, és rózsaszín telefonját nyomkodta. A konyhában pedig egy kisebb háború volt; Namjoon és Hoseok közt.
- Jin, téged ez nem izgat? – mutattam a két fiúra, akik már a tányérokat is el akarják dobálni.
- Nem szólok bele, mert akkor nekem is bajom esik – nézett hátra a konyhába. Felálltam, és besétáltam Jungkookkal közös szobánkba, ahol az ágy szépen be volt ágyazva, és egy szál vörös rózsa virított rajta, egy kis üzenettel.

„Sajnálom Jimin, hogy ilyen voltam veled! Remélem, hogy nem haragszol rám, és már megenyhült a szíved. Tudod, hogy szeretlek, és hidd el, hogy amint visszajövünk, egy nagyon szép estében lesz részed! És azt szeretném, hogy Hoseokkal érezzétek majd jól magatokat, és mindenféleképpen adj majd neki az anyukád isteni sütijéből! Szeretlek!”

Milyen jól tud hazudni! Ha nem tudnék arról, hogy kavarnak, talán el is hinném, amiket mondd.
- Mehetünk? – nyitott be Hobi, nagy mosollyal arcán. Elém sétált, majd megcsókolt. Teljesen úgy éreztem, mintha ez lett volna életem első csókja.  Ő olyan szenvedéllyel tud csókolni, ahogy még senki!
- Igen, most már mehetünk – mosolyogtam. Mindig mosolyt csal az arcomra, bármit tesz.
- Okés! – szaladt ki a szobából. Én gyorsan felkaptam magamra egy aranyos kötött pulcsit, meg egy farmert. Jó melegen felöltöztem, és megragadtam az este összekészített bőröndjeimet. Olyan jó, hogy haza mehetünk az ünnepekre! Ja, igen, nem is említettem, hogy pont így kaptuk a szabadidőnket, aminek mind nagyon örültünk. Kimentem a szobámból, és az ajtóhoz mentem, ahol gyorsan felvettem a bakancsomat, a kabátomat és egy fekete sapit. Hoseok már készen szaladt ki bőröndjeivel a szobájukból, egy papírlappal a kezében.
- Mi az?
- Taehyung hülye levele – gyűrte össze, majd kidobta a kukába.
- Na, indulhatunk? – tettem kezem a jéghideg kilincsre. Ajkaimra tapadt, miközben valamit a zsebembe nyomott.
- Most már igen! – mosolygott, mint egy vadalma. A zsebembe nyúltam, ami egy gyűrűt rejtett. Nem tudtam mire vélni. Kinyitottam az ajtót, Hobi pedi az ujjamra húzta a gyűrűt.
- Ha már a szeretőm vagy, akkor adhatok neked ajándékot, nem? – indultunk meg a lépcsőkön.
- Karácsonyi elő ajándék? – nevettem fel.
- Nem, annál sokkal több – értünk le. Kinyitottam a nehéz ajtót, és elindultunk gyalog a vasútállomás felé. Út közben láttuk, hogy elkezdték díszíteni a várost, s volt, ahol már felkapcsolták az ünnepi díszeket. Simán be lehetne kapcsolni mindenhol, hisz az idő havazásra áll, ráadásul ettől még sötét is van. Az állomásra érve vettünk vonatjegyet, és kimentünk a megfelelő vágányra.
- Szeretem az ilyen időjárást – néztem fel az égre. Hoseok derekamnál fogva ölelt magához hátulról, ami nagyon tetszett, hisz Jungkook soha a büdös életbe nem ölelt engem így.
- Én jobban szeretem a napos időt, de tudod, az ellentétek vonzzák egymást – hajtotta fejét a vállamra.
- Sokkal jobb veled, mint Jungkookkal – suttogtam. Ez után az egy hét után szakítani fogok.