Trouble Maker 5. rész

A vonaton egymással szemben foglaltunk helyet. Összehúztam magamon fekete kabátomat, s zsebre tettem hideg kezeimet. Így néztem a tájat, ami a szemeim elé tárult. A havas hegyek és domborulatok szinte mind egybe olvadtak a szürke éggel, s varjak repkedtek egyik fenyőfáról a másikra.  Egyre közelebb vagyunk Busanhoz, és a szívem egyre gyorsabban zakatol. Talán fél óra, és ott vagyunk.  Egyre jobban izgulok, hogy a szüleim mit fognak szólni amiatt, hogy nem Jungkook jött velem, mint ahogy azt én ígértem nekik.
Tudják, hogy egy igazán őszinte gyerek vagyok, aki sosem csapná át őket, hisz ők neveltek ilyennek. Most mégis azt érzem, hogy egy mocsadék vagyok, aki lódít nekik a szerelmi életéről.   Hoseok megköszörülte a torkát, mire érdeklődve szegeztem rá tekintetem.
- Mond csak… Mégis hogy kéne viselkednem a szüleid előtt? – kérdezte. Szorong. Tisztán látszik rajta, hogy fél, így egy bíztató mosoly kíséretében mellé ültem, kezeit pedig tenyereim közé zártam.
- Meséljek róluk? És akkor majd saját magad eldöntheted – néztem mélyen gyönyörű fekete szemeibe. Bólintott egyet.
- Az anyukám nagyon kedves, csak vigyázz majd, mert szegény nagyon ügyetlen! Az apámnak ugye ott van a kávézója, így neki eleve muszáj kedvesnek lennie az emberekkel, de amúgy is az. Az öcsém pedig makacs, kapzsi, és szófogadatlan – meséltem boldogan a családomról.
- Pont, mint te. Makacs vagy – közelített ajkaimhoz – kapcsi… de szeretem ezt benned – csókolt meg végül. Teljesen olyan, mintha egy pár lennénk, nem csak szeretők. Bő pár perc múlva beértünk az állomásra. Csak akkor szálltunk le, mikor már majdnem mindenki elhagyta a vonatot. Végre itt vagyunk! Olyan kellemes érzés a szülőföldemen lenni!  Szorosan egymás mellett sétálva indultunk meg otthonom felé. Már csak pár utca volt hátra, hisz nem laktunk messze az állomástól. Apa kávézója is lassan itt lesz majd, ahová még most be szeretnék lesni, hátha ott van apa, az öcsém, vagy éppen Jihee, az unokatestvérem. Családi vállalkozás, így a szüleim nem szeretnének idegeneket felvenni. Végül odaértünk. Az Alice’s table bejárata előtt megtorpantam, és benéztem az ablakon. Jihee kiengedett hajjal sürgött-forgott az asztalok közt… vagyis gurult, mivel lábain görkorcsolya van. A pultnál apukám mosolyog a lányra, aki aztán gyorsan oda is suhant hozzá.
- Nézd Hobi, ott van apa és Jihee! Gyere! – ragadtam meg hyungom kezét, és benyitottam az ajtón. Apa egyből rám emelte tekintetét.
- Hello, egy cappuccino -t kérek, egy ráadás apai öleléssel! – szaladtam a pulthoz. Hoseok mellém állt, és mosolygott, míg apukám karjai közé zárt. Aztán ide gurult hozzánk Jihee is, aki még szorosabbá tette az ölelést.
- A fiatalember Jungkook, akiről annyit áradoztál? – mosolygott apa. Szinte hallottam a tücsökciripelést. Hoseokra néztem, aki a szájával formálta azt, hogy megmondhatom neki az igazságot. Tetszett, hogy végül Hobi kérte ezt tőlem, és nem kell hazudnom.
- Hát apa… Az van, hogy ő itt Jung Hoseok, Jungkookkal pedig szakítottam… vagyis fogok – hajtottam le fejem. Apa megköszörülte a torkát. Nagyon félek, hogy mit fog mondani.
- Szóval Hoseok a párod? – nézett rám komoran, mire félve bólintottam.
- Köszöntelek a családunkban, Hoseok! – ölelte át őt is apám. Nagyon furán éreztem magam amiatt, hogy nem Jungkook van itt velem, s nem őt, hanem a szeretőmet mutattam be apámnak.
- Úristen, Jimin! Annyit változtál! – simított arcomra Jihee, a tizenéves unokatestvérem.
- Ezt nekem kéne mondanom! Nagyon szép lettél ám! Hogy állsz pasi téren? - böktem oldalba, mire felkacagott.
- Egy hónapja járok egy Woosoo nevű fiúval – nézett rám huncuton.
- Gratulálok, Jihee! Apa, mondd, anya meg Jihyun otthon van? – fordultam apukám felé. Bólintott.
- Akkor mi megyünk. Sziasztok!
Gyorsan megragadtam Hobi kezét, és elindultunk a házunk felé. Nagyon várom a találkozást az anyukámmal.
- Hopi, mért nem a barátos verziónál maradtunk? – kérdeztem.
Hangomra felém kapta a fejét, s egy pillanatra megállt. Arcomra simított, és lágyan megcsókolt.
- Ezért. Nem tudnám elviselni azt, ha ezt a szüleid előtt nem tehetem meg – nevetetett. Pár perc séta után megérkeztünk az én jól ismert kétemeletes házamhoz, miben felnőttem. Tökéletes volt, mint mindig. Kapuja elé léptünk, és lenyomtam a vas kilincset, így a kapuajtó nagy nyikorgással kinyílt nekünk. A házhoz egy virágokkal körbe ültetett beton járda vezetett, melyen kiskoromban annyit mászkáltam mezítláb. Az udvaron a kis játszóterünk árválkodott, én pedig döntést hoztam, és Hoseokot ott hagyva futottam oda a hintámhoz.
- Beülsz te is? – mutattam a másik hintára, ami az öcsémé. Hobi mögém állt, és nagyot lökött a hintán, mire én visszacsöppentem a gyermekkoromba.
- Jimiiiiin!! – szaladt ki Jihyun a házból, mögötte édesanyámmal, s megöregedett nagyimmal. Egyből kiugrottam a hintából, egyenesen öcsém karjaiba, aki szorosan magához ölelt.
- Kisfiam, nem akarod behívni Jungkookot? – mutatott anyukám a hintánál álló szeretőmre. Nagyon rossz ezt a szót használni rá, de elsőnek még szakítanom kell Jungkookkal.
- Elsőnek is: szia, anya, hiányoztál! Másodszor: ő itt nem Jungkook, mert vele szakítottam, mert megcsalt – „hazudtam”, mivel még nem szakítottam.
- Oh… - adott hangot meglepődésének.
- Ez esetben, üdvözöllek nálunk, Hoseok. Mondd csak, nem lenne odabent kedved beszélni magadról nekünk egy kicsit? Érdekelne, hogy milyen is a fiam hódolója – nevetett anya. Kicsit bele pirosodtam ebbe a helyzetbe.
- Lenne – fogta meg kezem.