Lassan, de biztosan értünk be a városba. A busz teli volt, amit nem csodáltam, hisz holnap lesz az a nap, melyet mindenki a szeretteivel tölt. Hobi kezét szorongatva pattantam le a sárga buszról, és nagyot szippantottam levegőbe. Csodás volt a város. Az utcák ki voltak díszítve, s gyönyörűen ragyogott minden. Ámultam-bámultam, és nem is vettem észre az engem ölelő karokat. Gyorsan vissza is öleltem hát Hoseokot, de szemeimet nem vettem le az elém táruló látványról. Jungkook nem lett volna ilyen velem, mint Hopi. Ő el sem jött volna velem, és nem is gyönyörködne semmiben, csak siettetne, hisz ő is itt élt.
- Na, és most merre megyünk? – búgta fülembe.
- Hmm…
- Elég embert próbáló rajtad ki igazodni – nevetett fel. Dobtam felé egy mosolyt, és újra gondolkozóba estem. Talán a plázába kéne mennünk, amíg nem sötétedik be teljesen, utána meg irány a sétáló utca, amely teli van boltokkal, árusokkal és éttermekkel*. Kiskoromban nagyon sokat jártunk oda, mikor Kang néninek ott volt édesség boltja, de ma már Gwangjuban él. Ha majd Hobi bemutat engem a szüleinek, akkor biztos elmegyek hozzá, és meglátogatom.
- Pláza! – indultam meg az előbb említett hely felé. Hopi mellém kullogott, és neki iramodtunk. Pár perc séta után már ott is voltunk a nagy kidíszített épület előtt. Sok szép emlék köt ehhez a helyhez is, hiába vagyok fiú. Hopit kézen fogtam, és bementem. Nagyon sok bolt tárult szemeim elé, és szinte nem is tudtam, hogy hol kezdjünk neki. Igazából azt sem tudom, hogy mit vegyek a családomnak, a fiúknak, és Hobinak. Hobi hyungnak valami különlegeset szeretnék – magamon kívül. Sok bolt van itt, de komolyan nem tudom. Talán úgy kellett volna ide jönni, hogy megvan az ötlet. Elképzelés nélkül elég nehéz ajándékot venni, de nekem sikerülni fog. Talán.
- Mit veszünk? – sétálgatott fel-alá szerelmem.
- Hát ajándékot! – jelentettem ki ünnepélyesen, mire felvont szemöldökkel lesett rám. – Nem volt logikus, kicsim? – nevettem fel.
- Ha nem mondod, hogy ajándékot veszünk, hülyén halok meg! – mondta komolyan, de láttam az arcán, hogy mosolyog.
- Akkor megmentettelek ettől! – kacagtam, majd gyorsan megragadtam kezét, és elindultam… valamerre. Igazából még mindig nem tudom, hogy mit vegyünk. Nem vagyok túl jó emberismerő.
